Miserend - Évközi 33. vasárnap

Ettől kezdve csak a liturgia, a Szentírás és az egyházatyák írásai lettek lelki táplálékai. Egy újabb látomás után már szüntelenül misztikus szemlélődésben, látomások és elragadtatások között élt. Élete hátralévő két évtizede nem volt más, mint önátadás. És Krisztus válaszolt neki: egyre mélyebben bevonta őt misztériumába. Gertrúd egyszerű szavakkal beszéli el a döntő pillanatot, a látomást, mely igazi megtérésre késztette, vagyis arra, hogy élete további részében egészen átadja magát Istennek. Maga előtt látta Krisztust és hallotta a szavát: „Ne félj! Meg akarlak menteni és szabaddá akarlak tenni.” Az Úr és Gertrúd között azonban egy sűrű tüskebokor állt. Az Úr félrehajtotta, és Gertrúd meglátta egészen közelről az Úr kezének sebeit, amelyek úgy ragyogtak, mint a drágakövek. És akkor az Úr kézen fogta őt. A kolostor a türingiai Eisleben közelében, egy völgyben állt, falai nagy területet öleltek körül. A rétek között patak futott végig, a gyümölcsöskert közepén, s mindezeket erdő övezte a falakon belül. Amikor Gertrúd a kolostorba került, a szerzetesi élet virágkorát élte. Gertrúd lelkivezetője is egy domonkos páter volt egy ideig. Az apátnő, Hackeborni Gertrúd, Szent Mechtild nővére, maga is gazdag lelki világú, szent életű apáca, a 13. század második felében úgy fölvirágoztatta Helftát, hogy két másik kolostort kellett alapítaniuk. Ez a külső terjeszkedés a kolostoron belül folyó élet mélységéből és erejéből fakadt. A kolostornak az iskola mellett híres íróműhelye is volt.  Ez a sokféle külső tevékenység azonban teljesen alá volt rendelve a liturgiának. Gertrúd írásaiból megtudhatjuk, hogy Helftában törekedtek a szentmise és a zsolozsma lehető legtökéletesebb végzésére. Számára a liturgia olyan volt, mint a levegő, amely mindent áthatott. Életének minden napja és órája a liturgia által kapott értelmet és tartalmat. Majdnem minden látomását és megvilágosodását egy ünnep váltotta ki, vagy arra irányultak ezek a misztikus tapasztalatok. A zsolozsmával való szoros kapcsolat következtében Szent Gertrúd egész jámborsága a liturgiára támaszkodik. Az igény, hogy a világ megszentelésére szolgáljon, nagyon jellemző Gertrúd lelkületére. Így a klauzúra falain messze túl sugárzott lelkének ereje és világossága. Gertrúd 1301-ben vagy 1302-ben halt meg. Anélkül, hogy hivatalosan szentté avatták volna, ünnepét 1738-ban fölvették a római naptárba.