Miserend - Húsvét 6. vasárnapja

János a dél-csehországi Pomukban (ma Napomuk) született szegény szülők gyermekeként 1340 körül. Párizsban tanult. 1380-ban szentelték pappá. Ezt követően Padovában jogot tanult, majd hazatért, és káptalani ügyvéd, 1389-től pedig a prágai érsek általános helynöke lett. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király meg akarta tudni, mit gyónt a felesége, azonban János nem volt hajlandó megmondani, ezért a király megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Ez 1393-ban történhetett. A hagyomány szerint, amikor a szent teste elmerült, öt csillag bukkant fel a vízből (ez lett János egyik attribútuma). A prágai Szent Vitus-székesegyházban temették el. Ez Nepomuki Szent János legendája. Ami a tudományos kutatást illeti, kétségtelen, hogy a király megölette, a Moldva vizébe fojtatta. Oka azonban máig tisztázatlan. Hogy a gyónási titok vértanúja, az a néphagyomány nyomán csak később bukkant föl. Már kortársai is Krisztus vértanújaként tisztelték, de csak 1721-ben avatta boldoggá XIII. Ince, majd 1729-ben szentté XIII. Benedek. Az 1715-ben kezdődött kanonizáció során hatékonyan közreműködött Althann Mihály Frigyes váci püspök is. Jentzenstein (vagy Jenstein) János 1381 és 1396 között ült Prága érseki trónján. Egy irata, mely panaszirat Vencel király ellen, felsorolja részben az Egyház jogait, részben a királynak az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait. Felrója neki ezenkívül, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába fojtatta általános helynökét, Nepomuki Jánost. Egy humanista tudós, Thomas Ebendorfer von Haselbach, aki többször volt a bécsi egyetem rektora, így ír Császárkrónikájában: „Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.” Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki János a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. És ezenkívül élt a gyanú is, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot. Nepomuki Szent Jánost magyar népünk többfelé Jánoskának hívja. A közép-európai, így a magyarországi barokk jámborság, népi vallásosság jelentős alakja, tiszteletét a 17. század folyamán, a csehországi vallásháborúk elmúltával a jezsuiták készítették elő. Alakjában egyrészt a papság misztériumát, a gyónás szentségét akarták megdicsőíteni, másrészt a szintén egy János, Husz nevével jelzett eretnekhagyományokat ellensúlyozni, népies jellegű jámborságban feloldani. A 18. század szentjei közül az ő tiszteletére szentelték a legtöbb új templomot, kápolnát, oltárt, szobrot. Szobrai az egész ország területén láthatók, főleg hidak mellett, vizek szélén állnak, de megtalálhatók házak homlokzati fülkéiben is. A Szentháromság és a Szeplőtelen Fogantatás mellett, olykor ezeknek hódoló mellékalakjaként, Nepomuki Szent János szobra az egyik legjellegzetesebb téralkotó eleme a magyar, illetőleg közép-európai barokk városképnek.